Category Archives: Gyógygombák

Dr. Csomai Zita: Miben tudnak segíteni a gyógygombák autizmusban?

Hogyan alkalmazzuk őket?

 

Az utóbbi időben igencsak az érdeklődés középpontjába kerültek a gyógygombák. Természetesen nem állítjuk, hogy a gyógygombák önmagában meggyógyítják az autizmust, de azt igen, hogy rengeteg tünet csökkentésében, az emésztés javításában, az idegrendszer fejlődésében óriási segítség. A jól összeállított diéta, mozgásfejlesztés mellett a gyógygombák is rengeteget tesznek az idegrendszeri fejlődésért.

Mikor kávézzunk a szervóra alapján?

 

Használjuk ki még tudatosabban a kávé és a ganoderma gomba jótékony hatását, ismerjük meg jobban szervezetünk természetes folyamatait!

 

A hagyományos kínai orvoslás és az akupunktúra szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek, mindennek megvan a maga ideje, a táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, így a kávézásnak is.

Gyöngyösi Sándor a Hellovidek.hu oldalán (riport Steiner Petra)

Forrás: Hellovidek.hu

Van, hogy a hivatás mellett való elköteleződést lehetetlen megmagyarázni. Az érzés magától értetődő, megkérdőjelezhetetlen, a megfelelő úton járva pedig olyan érzésünk támad, mintha mindig is erre születtünk volna. A fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor 17 év után így „álmodta meg”, hogy gombákkal kell foglalkoznia, helyes döntését bizonyítandó pedig 2019-ben elnyerte az Év Biogazdája címet.

Gyöngyösi Sándor hangsúlyozta, mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy az lehet a munkája, ami a hobbija is egyben, pedig a gombákkal való foglalatoskodás csak a katonaságról hazatértekor vált mintegy küldetésévé. A rendszertani csoport iránti mélyebb elköteleződését nem tudja megmagyarázni, mintegy álomként csapott le rá a szolgálat alatt. Gyerekkorából még emlékszik rá, hogy a nagybátyjával rendszeresen gyűjtötték az erdőben a finomabbnál finomabb falatokat, amiket aztán elkészítettek és meg is ettek, de családilag más kötődése nem volt, lévén édesapja zöldségtermesztéssel foglalkozott.

Gomba tócsni

 

Gomba egy kicsit másképp. Gondoltál már arra, hogy lereszelve, apróra vágva mennyi mindent lehet gombából készíteni. Gomba tócsni, fasírt, pástétom, használhatod darált hús helyet makarónihoz ……….

 

A pástétom receptjét megtalálod (laskagombából és barna csiperkéből is finom, egy kicsi fokhagymával és bazsalikommal): ITT

Most nézzük a gomba tócsni receptjét! Készítheted köretként, vagy önálló ételként is. Én sült halhoz tálaltam Erdélyben tanult fokhagymás, paprikás öntettel.

Miért fontos a gyógygombák bio termesztése? (Gyöngyösi Sándor videó)

Tudtad?

A gombák kiterjedt micélium-hálózatuk révén a növekedés helyén lévő termőközegből és vízből szivacsszerűen felvesznek mindent, amit ott “találnak”.

 

Életmód tábor- kirándulás, szakmai nap a Biogomba gazdaságban

Július 1-én a Fülöpjakabi Biogomba Farm jövendőbeli természetgyógyászoknak adott otthont, életmód tábor szakmai nap kirándulás keretei között.

Fülöpjakabi Biogomba Farm Kristóf Imre az Agrárágazat.hu riporterének szemével

Öltek érte: a gyógygombák királynője (Videóval)

Életelixírnek, a hosszú élet titkának tartották már 5000 évvel ezelőtt Kínában a pecsétviaszgombát különböző élénkítő és gyógyhatása miatt. Gyöngyösi Sándor, biogomba-termesztőt Fülöpjakabon kerestük fel és a gyógygombák jótékony hatásairól kérdeztük.

Biogomba kisokos: terítéken a Gyapjas tintagomba

Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus)

A gyapjas tintagomba hazánk egyik gyakori vadon termő faja, mely áprilistól novemberig füves réteken, utak mentén, sőt még parkokban és művelt területeken is előfordul.

Töltött Portobello, kölessel

A héten hatalmas barna csiperke gombák teremtek a gombafarmon. Szinte szóltak hozzám:

Kérlek főz valami finomat!

Tudtad: A portobello gomba alapvetően a hagyományos barna csiperkegomba nagy méretű változata. Nagyon nagyok, akár 13-15 cm átmérőjűek is lehetnek, bár sok áruházban kapható a kisebb, 7-8 cm átmérőjű változata, az úgynevezett bella, illetve a „porteenies”, ami még annál is kisebb. A portobello nevet 1980-ban kezdték használni egyfajta marketing fogásként hogy a nagy, szokatlan külsejű gombát népszerűsítsék.

Dr. Csomai Zita: Kismamák természetes gyógymódjai

Ezúttal egy könyvet szeretnénk nektek ajánlani.

Ez a könyv tartalmazza az összes olyan természetgyógyászati módszert, lehetőséget, melyeket biztonsággal alkalmazhatunk várandósan is. Többek között a gyógygombák is helyet kaptak Dr. Csomai Zita egyik legújabb könyvében.

Így ír Zita a süngombáról: