Shiitake pástétom, ahogy Budai készíti

Hozzávalók: shiitake gomba, zöld hagyma, bazsalikom, olívaolaj, só, bors

A friss shiitake gombát lereszelem, vagy aprító géppel felaprítom, kevés olajon megpárolom, elsütöm a levét. Sóval, borssal ízesítem. Ízlés szerint adhatok még hozzá apróra vágott: zöld hagymát, bazsalikomot esetleg zúzott fokhagymát. A shiitake gomba önmagában is ízletes fűszergomba. Nem kell túlízesíteni. Elkészíthetem laskagombából is, itt viszont már fontos az ízesítés (fokhagyma, bazsalikom, fehér bors).

Mángold száron, zeller száron, retek szeleten vagy pirítóson tálalom. Ha kész pirospaprikával, apróra vágott petrezselyemmel is meghinthetem.

Tudta:

A shiitake és az immunrendszer: Azon kevés gombafaj egyike, amely tartalmaz valamilyen poliszacharidot, jelesül béta-glükánt, melyet jó 40 éve kutatnak már, és többek közt beigazolódott az immunrendszerre gyakorolt hatása. Serkenti ugyanis a rendszer fő fegyverének számító fehérvérsejtek termelését, és azoknak kedvező reagálását a kórokozókra, vagy a sérült sejtekre. Ebből az anyagból már egy kis adag is jelentősen erősíti az immunrendszert.

A shiitake és a koleszterin: A shiitakéban ugyancsak megtalálható eritademint csak nemrég fedezték fel, s kiderült, hogy ez a vegyület csökkenti a rossz, viszont növeli a jó koleszterint a szervezetben, feltehetően a máj működés befolyásolásával.

1 g szárított shiitake 10 g nyers gombával egyenlő. Szárított, őrölt formában könnyedén a mindennapok részévé teheti a gyógygombákat!

Forrás: Dale Pinnock, Gyógyító konyha, A szakácsdoktor receptjei

Többen kérdezték, hogy hol lehet friss shiitake gombához jutni. Budapesten minden szombaton ott vagyunk a Csörsz utcai Bio piacon, a MOM Művelődési Ház udvarában, 6-13 óráig. A korán kelőknek még biztos jut :-). Egyébként keressék bátran nagyobb áruházakban, zöldségeseknél, vagy iktassák be étkezésükbe szárított formában! Jó étvágyat!

 

Gomba szárítmányok és őrlemények: www.drganolife.hu

Gyógygomba hírek: https://gombakiraly.hu/gyogygomba-hirek/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.