A süngomba és az idegrendszer

A Kínai Süngomba (Hericium erinaceus) vagy más nevén Oroszlánsörény gomba a keleti gyógyászok körében már évszázadok óta megbecsült gyógygomba. A legenda szerint, akik rendszeresen fogyasztják az kínai süngombát, azok acélidegzetűek lesznek és memóriájuk szinte tökéletessé válik. A Süngomba idegrendszerre gyakorolt kifejezett hatását annak köszönheti, hogy stimulálni képes az idegsejtek növekedési faktorát, a Neuron Growth Factor-t (NGF). Az NGF pedig főszerepet játszik az idegsejtek, a központi- és perifériás idegrendszer kialakulásában, egészséges működésében, regenerációjában, ezért is hozható közvetlen összefüggésbe az NGF szint csökkenése a korai Alzheimer kórralés az elbutulással.

  1. Demencia (elbutulás) ellenes hatás:2009-ben publikáltak egy kettős vak, placebo kontrollált vizsgálat eredményét, mely 30 enyhe demenciában szenvedő betegnél végeztek. A vizsgálat igazolta a süngomba alkalmazásának pozitív hatását az enyhe demencia során. A 3 g/nap süngomba test kivonatot fogyasztó betegek nagy részénél a kezelés 4. hetétől jelentős javulást észleltek a kognitív funkciókban, szemben a nem kezelt, kontroll csoporttal. Az eredmények nagyon biztatóak, reméljük, hogy további, nagyobb betegszámot átölelő vizsgálatot is fognak még végezni a klinikai hatékonyság egyértelmű bizonyításához. A megnövekedett NGF termelés
  • javíthatja az agy funkcióit,
  • lassítja öregedési folyamatát, így
  • gátolja az időskori szenilitás és az Alzheimer kór kialakulását.(https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18844328)
  1. Neuropátia (idegbántalom) ellenes hatás:Klinikai vizsgálatok is igazolták az NGF szerepét a fájdalomérzet leképzésében. A megnövekedett NGF szint csökkentette a cukorbetegek és a HIV betegek fájdalmas neuropathiáját. Patkánykísérletek igazolták, hogy a H.erinaceus kivonatának adagolása során felgyorsult az idegkárosodás regenerációja, és a felépülés annál gyorsabb volt, minél korábban kezdték el adagolni a gombakivonatot. Igaz, hogy ezek még csak állatkísérletek eredményei, de nagyon biztatóak. Mivel a neuropathia kezelésére eddig nem volt igazán hatékony gyógyszerünk, ezért a Süngomba ilyen esetben való használata nagyon fontos lehet, még ha csak kismértékű tünet csökkenést eredményez rendszeres fogyasztása, azt gondolom annak is örülni fognak a betegek. (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3176599/)
  2. Sclerosis Multiplex esetén való hatékonyság: A Sclerózis Multiplex egy autoimmun betegség, amelyben az immunrendszer megtámadja az idegrostokat védő, az ingerülettovábbítást felgyorsító “szigetelést”, az úgynevezett myelinhüvelyt. A betegség aktív fázisában egy-egy területen romlik az ingerületvezetés, ami fel-fellángoló, változékony tüneteket, például látászavarokat, a végtagok ügyetlenségét, zsibbadást és vizelési zavarokat okoz. A betegség lefolyása ebben a stádiumban különösen kiszámíthatatlan: a tünetek jelentkezését sokszor hosszú, akár évekig tartó tünetmentes időszak követi. A betegség későbbi fázisában már maguk az idegrostok is károsodnak, és a beteg állapota folyamatosan rosszabbodik. A leggyakrabban 20 és 40 év közöttiekben kialakuló sclerózis multiplexet jelenleg nem lehet gyógyítani, az elérhető terápiákkal csak lassítani lehet a betegség előrehaladását. Ebben a súlyos betegségben szenvedő betegeknél a Süngomba test kivonata javulást idézett elő, miáltal fokozódott az idegrostok myelin hüvelyének regenerációja. Mindez az NGF megnövekedett szintjével magyarázható, amely hozzájárult az idegvégződések és a myelin hüvely védelméhez, valamint az immunstimuláló hatása révén a gyulladás és az idegrendszer károsító folyamatok megfékezéséhez.  (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3176599/)

Az eddigi bizonyítékok alapján nyugodtan javasolható ezen esetekben a Süngomba funkcionális élelmiszerként való rendszeres fogyasztása, hisz mellékhatásokkal nem jár, viszont sok esetben pozitív hatást eredményezhet.

Az idegkárosodás – akár cukorbetegség, akár alkohol vagy akár kemoterápia okozza – pedig egy olyan probléma, mely sokak életét megkeseríti és egy kis mértékű javulás is nagyon fontos lehet ezeknek a betegeknek a számára. Nagy valószínűséggel problémájukat teljes mértékben nem fogja megoldani a Süngomba rendszeres fogyasztása, de segíthet a tünetek elviselésében. A Süngomba felhasználásával finom ételeket készíthetünk, melyek egészségünk megőrzését szolgálják. A BIO süngomba port tartalmazó, adalékanyag nélkül készült gomba fogyasztását kifejezetten ajánljuk, mert ez a legtisztább gomba.

Figyelem! A cikkben szereplő információk kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak, így nem alkalmasak betegségek kezelésére. A süngomba élelmiszer, gyógyító hatással nem rendelkezik, így élelmiszerként való fogyasztása nem helyettesíti az egészséges életmódot, a vegyes táplálkozást és az orvosi terápiát.

Szerző: Dr. Dóda Ildikó

Gyógygomba hírek: https://gombakiraly.hu/gyogygomba-hirek/

Süngombás termékek:

 

Megnézem                                 Megnézem

 

2 Responses to A süngomba és az idegrendszer

  1. […] Milyen igazolt idegrendszeri hatásai vannak a Süngomba rendszeres fogyasztásának? […]

  2. […] A süngomba és az idegrendszer […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.